Korábbi esztendők: 2020

Sárai-Szabó Kelemen perjel úr megnyitóbeszéde

Tisztelt Országgyűlési Képviselő Úr! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Tisztelt Kormánymegbízott Urak! Tisztelt Alpolgármester Úr! Főtisztelendő Jeromos Perjel Úr! Főtisztelendő Konstantin Igazgató Úr! Főtisztelendő Atyák! Kedves Öregdiákjaink, Diákjaink Szülei, Tisztelt Vendégeink, Kedves barátaink!

Nagy tisztelettel és örömmel köszöntök mindenkit a VIII. Győri Bencés Bálon! Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy évről-évre nagyobb az érdeklődés a bál iránt: idén rekordgyorsasággal elfogytak a jegyek, így jelentősen bővítenünk kellett a létszámot - lehetőségeinkhez képest! Mutatja ez a bál színvonalát, amiért köszönet Konstantin és Ágoston atyának, Nagy András igazgatóhelyettes úrnak, a szervezői öregdiák-stábnak és a rengeteg segítőnek: diákjainknak, öregdiákjainknak, akik nélkül nem lenne ez a bál az, ami. És mutatja az igényt, hogy mennyire kell, hogy legyen ilyen alkalom az évben, amikor vidáman együtt vagyunk, felhőtlen az örömünk, megünnepeljük összetartozásunkat.

Nagy öröm a győri bencés közösségnek, hogy megmutathattuk ma nektek a megújult ebédlőnket, és hogy szépen fokozatosan haladnak a templom restaurálásának munkái. Köszönet ezért a fokozatos megújulásért Magyarország Kormányának és különösen is Szijjártó Péter külügyminiszter úrnak, öregdiákunknak és Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselőnknek, aki egyengeti útjainkat.

A közösségünk élete és tervei elsősorban az iskola, a kollégium és a templom körül forognak, de szeretnénk, ha a jó és értékes bencés hagyományoknak megfelelően ez a bencés közösség is egyre sokoldalúbban tudna bekapcsolódni a város életébe, a diákok, öregdiákok, szülök, hívek, jóakaratú emberek mindennapjaiba: legyen lehetőség elcsöndesedésre, személyes elvonulásra, lelki és szellemi feltöltődésre - előadásokon, koncerteken, lelki programokon, szentmiséken, zsolozsmákon. Itt nagyon számítunk öregdiákjaink, barátaink támogatására, jelenlétére!

Nagy öröm, hogy közösségünkben január 25-én örökfogadalmat tett Németh Miksa testvér, aki sikeresen végzi tanulmányait Budapesten és ha minden jól megy, akkor egy év múlva már itthon kapcsolódik be a mindennapjainkba. Isten éltesse és tartsa meg őt szent hivatásában! Minden héten imádkozunk közösségileg új hivatásokért és bízunk benne, hogy lesznek olyan fiatalok, akik nagylelkűen mernek válaszolni Isten hívó szavára!

Kedves Barátaink! Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének előestéje van: hagyományosan gyertyát szentel a mai napon római egyházunk. Manapság a szent fényre, a világosságra nagy szüksége van közösségeinknek, társadalmunknak. Kérjük Istent, hogy a Boldogságos Szűzanya közbenjárására segítsen bennünket, hogy világosság tudjunk lenni és a világosság útján járjunk! Segítsük egymást, segítsük a rászorulókat, építsünk együtt egy olyan összetartó közösséget, ahol a keresztény és bencés értékek mentén élünk! Imádkozzunk ezért: Üdvözlégy Mária...

Kedves Mindannyian! Kívánok egy nagyon szép és tartalmas estét, jó beszélgetéseket, sok vidámságot! Laudetur Jesus Christus!